"Tulajdonképpen csak azt szeretném, hogy ne legyen szégyen tanárnak lenni"
Több pedagógus is nyilatkozott a 24.hu-nak, miért vesznek részt abban az akcióban, amely során maguk előtt tartott papírlapon mutatják be, mennyit visznek haza havonta.
Több pedagógus is nyilatkozott a 24.hu-nak, miért vesznek részt abban az akcióban, amely során maguk előtt tartott papírlapon mutatják be, mennyit visznek haza havonta.
Van olyan gyógypedagógus, aki hat év egyetem és négy év gyakorlat után 144 ezer forintot visz haza.
A szervezet szerint további feszültséget jelent, hogy a közalkalmazottak illetménytáblája évek óta nem változott.
Hiányoznak a feltételei a mindjárt induló új szakképzési rendszernek, amiből amúgy is nagy baj lehet. A pedagógusok differenciált béremelése alkotmányosan aggályos lehet, a 30 perces tanórákat nem lehet csak úgy bevezetni, 1 év alatt meg biztos nem. Pedagógus-szakszervezetek értékelték az évet, nem túl rózsás a kép.
Több olyan pontot is kihagyott a kormány a köznevelési törvényből, amelyekről korábban egyeztettek – közölte a Pedagógusok Szakszervezete.
Összesen 1185 iskolában közel 25 ezer közoktatási dolgozó vett részt a szerdai sztrájkban – jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.
Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke hétfőn a köztévén arról beszélt, hogy mindössze a Klik átalakításával kapcsolatban közeledtek az álláspontok, de a többi témában nem kaptak biztató kormányzati ígéretet, így szerdán jöhet az országos pedagógussztrájk.
Azok után, hogy a Tanítanék pedagógus mozgalom március 30-án reggel 8 órára egyórás iskolai sztrájkot hirdetett, a Pedagógusok Szakszervezete visszavonta azt az ötletét, hogy aznap 16 órakor tartsák ezt az egyórás sztrájkot. Galló Istvánné szakszervezeti vezető szerint nem Rétvári bejelentése csak jól hangzik, valójában egy nagy Klik helyett sok kis Klik lesz.
Munkaidőn kívül, 16 óra után sztrájkoljanak, illetve "nyilvánítsanak véleményt" a tanárok március 30-án - javasolja a Pedagógusok Szakszervezete, amely szerint a legfontosabb, hogy gyerekek, diákok ne maradjanak felügyelet nélkül az akció miatt. Így kirúgások sem lehetnek az tiltakozások miatt - érvel a szakszervezet.
Újabb fogást próbált találni a kormánypárti média a pedagógustiltakozások szervezőin, ezúttal a Pedagógusok Szakszervezetéről állította azt, hogy jogellenesen végezhet adatgyűjtést a tanárok sztrájkhajlandóságáról. Ezzel azonban Péterfalvi Attila adatvédelmi hatósági elnök szerint minden rendben van.
A Pedagógusok Szakszervezete már az országos sztrájkot készíti elő, emellett alternatív köznevelési kerekasztalt is alapítottak a tiltakozó tanárok.
Remélik, Lázár János is tudja, hogy a tüntetés joga nem a kormány adománya - üzenik a pedagógusok Lázár Jánosnak, aki azt találta mondani, hogy a tanárok balhéznak a tiltakozásukkal.
A pedagógusok sztrájkbizottsága által a parlamenthez szervezett szombati tüntetéshez csatlakozik az Oktatói Hálózat. A felsőoktatási érdekvédelmi egyesület szerint a minőségi felsőoktatás nem képzelhető el minőségi alap- és középfokú oktatás nélkül.
A közoktatás ügyeiről tartanak hétoldalú egyeztetést a köznevelési kerekasztalnál. A Balog Zoltán vezette kerekasztalra olyan, a témában nem túl kompetensnek tűnő szervezetek is meghívást kaptak, mint a Magyar Művészeti Akadémia vagy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A Pedagógusok Szakszervezete bojkottálja az eseményt.
Országos tüntetést szervez a pedagógusok sztrájkbizottsága február 13-ára a fővárosba a köznevelés és a pedagógusok helyzetének javítása érdekében – jelentette be Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A Pedagógusok Szakszervezete megtámadja a Raoul Wallenberg Szakközépiskolát megszüntető kormánydöntést..
Úgynevezett „pedagógus státusztörvény” kidolgozása várható az őszi jogalkotási időszakra – írja a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács csütörtöki üléséről beszámolva a Népszava. A Pedagógusok Szakszervezete szerint mindez az életpályamodell kudarcának beismerését jelenti.
Ősztől akciósorozatot indít a Pedagógusok Szakszervezete, mert az eddigi tárgyalások szerintük nem vezettek eredményre.
A PSZ után a másik jelentős pedagógus szakszevezet, a PDSZ is készen áll arra, hogy sztrájkot hirdessen. Ha a kormány nem fogadja el most ismertetett követeléseit, akkor a PDSZ-nél is munkabeszüntetés jöhet.
Minden miskolci óvodának "leszóltak", hogy ne vegyenek részt a délutáni tanártüntetésen, mert annak következményei lesznek – mondta az ATV-nek a Pedagógusok Szakszervezetének helyi képviselője.